Ide kattintva mindent megtudhatsz vendégeinkről, előadóinkról, a különböző beszélgetések helyszíneiről és persze a buliról is!

Vox populi

2008.09.26. 13:30 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: városálom városálom2010 vox populi

Egyik meghívottunktól a lenti levelet kaptuk. Mivel érdekes dolgokat feszeget közzé tesszük.

Köszönöm a meghívót, de én Londonban élek és idén már hétszer voltam Budapesten tehát nem tudok eljönni a konferenciára, ami érdekesnek hallatszik.

Két és és fél evig jártam Budapest utcáit kapukat nézegetni, kiválasztani, fényképezni és többször lakókkal beszélgetni a XI. kerületben. Ezért mondhatom, hogy a város állapotát és pulzusát eléggé fel tudtam mérni  ez idő alatt. Van néhány megjegyzésem, amit ha érdekesnek tartanak közöljenek a résztvevőkkel.

Budapest állapota minden évben jobb, de még mindig túl sok az elhanyagolt épület, repedt járda, lukas gödrös utak, stb. Európa többi fővárosával összehasonlítva a városnak még sokat kell javulnia. Sajnos, és ehhez akárhányszor látogatok nem tudok hozzászokni, Budapest egy graffiti támadástól szenved. Majdnem hihetetlen, hogy a Körút egész hosszában nincs egy épület, ami ne lenne összefirkálva.  A városlakók letargikus válasza erre még szomorúbb: semmit sem lehet tenni. Természetesen lehetne tenni, ha lenne politikai és közös akaraterő. Talán ez a szabadság félreértelmezése, ami egy civilizált országban csak önfegyelemmel működhet (és végrehajtott törvényekkel).
 

Szintén észrevehető egy bizonyos fokú kulturális üresség a város iránt. Budapest eklektikus épitészete, szobrai, hidjai egyedülalló európai hagyományt jelentenek. A régi középosztály, amely felépitette és értékelte elpusztult, elmenekült. Egy új kultúrált osztály miért nem kerekedett felül!? Különben miképen lehetne megmagyarázni a közömbösséget, amikor ráragasztanak plakátokat fafaragásokra, szerelők átvésik a szépen formált homlokzatokat, mindenféle cetli van felragasztva, kutya szemét szanaszét, autók parkolnak a járdán úgy, hogy a gyerekkocsiknak a forgalomba kell kimennie, mert nem férnek el. Mindezek lehangolóak és nem egy előnyös képet mutatnak a látogató felé: ez a szép város miért nincsen jobban karban tartva? Mintha a lakókat nem érdekelné a környezetük a saját lakásukon kívül.

Budapest gyors fejlödésé alatt a 19. Sz. nem hagytak elég nyitott területet a sűrűn beépitett utcák között. A Teréz városban már létrehoztak kisebb parkokat-játszótereket háztömbök helyett. Ezt szerintem bátoritani kellene, mivel nagyon jó tendenciának tartom. Szerintem a rendszer váltás követő években Budapest kihagyott egy lehetőséget, hogy Közép-Kelet-Europa financiális központjává alakuljon. Ez volt a szerepe, mint Nagymagyarország fővárosa, és erre jellemező máig a mérete. Ehhez ki kellett volna fejlszteni egy business negyedet, ahol új modern épületeket lehetett volna épiteni erre a célra, és egy business közösséget összehozni. Túl késő van erre?

Noha mindez negativ hozzáállást mutathat Budapestnek annyi előnye van, hogy megérdemelne jobb karbantartást. Amikről írtam nem anyagi jellegűek, hanem egy más értékrendű hozzáállást igényelnek.

Váci Sándor

 

VárosÁlmaink #4

2008.09.26. 12:08 | adler | Szólj hozzá!

Olyan Bp. lenne jó, ahol a hajléktalanok szaga nem keveredik a kutyapiszok szagával. Ahol a zöldterületeket nem pusztítják, hanem telepítik. Lehetne példát venni a német városokról, ahol a villamossínek között is sokszor gyep van, és nincs teleszórva csikkekkel, mert alig bagózik valaki.

Olyan közlekedésű város lenne jó, ahol nincsenek a városrészek teljesen széttagolva, és nem kell emiatt pár rendkívül forgalmas csomóponton gyakorlatilag mindenkinek átszállnia, aki az egyik részből a másikba szeretne eljutni. Az is jó lenne, ha az elővárosi vasút, amit most a HÉV próbálna kevés sikerrel utánozni, nem csak a város széléig menne be, hanem, mint ahogy az nyugaton mindenhol már működik, a föld alatt átmenne a város alatt a túloldalra. Össze kellene tehát kötni a meglévő HÉVeket a város alatt. A szép, klasszicista stílusú épületek sem úgy néznek ki a legjobban, ha csak azok a részek nem feketék a rárakódott füsttől, ahol már lehullott a vakolat... A járdák és utak állapota szintén nagyon sokat számít egy város élhetősége és tisztasága szempontjából, itt is volna mit rendbehozni. Ezekkel kellene törődni ahelyett, hogy három-négyszeres költségen fúrunk metrót nevetséges megállókkal, ahol az elsődleges rendezőelv az, hogy a megfelelő haveri cégek építhessék a feltűnően sűrűn rakott megállókat a föld alatt.

Szilárd
31 éves, informatikus

VárosÁlmaink #5

2008.09.26. 10:40 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: álom budapesti fidelitas városálom városálom2010

Én olyan Budapestet álmodok, ahol Pesten a Hungária körúton, Budán pedig a Flórián tér-Moszkva tér-Móricz Zsigmond körtér által határolt területeken belül radikális autós forgalom csökkentést hajtottak végre, és az embereket átszoktatták a tömegközlekedésre vagy a bicajra. Ezzel párhuzamosan fejlesztették a tömegközlekedést, sok zárt pályás villamost építettek. Így Óbudáról átszállás nélkül tudok eljutni a Gellért térre vagy a Móriczra villamossal. Az elővárosi közlekedést is fejlesztették, így akik az agglomerációban laknak, azok sem járnak be autóval, hiszen ott a HÉV/Vonat, ami Bp-re beérve lemegy a metro alagútba. Ezen felül zéró toleranciát alkalmaznak a szemetelőkkel, és a graffitisekkel szemben.

András
23 éves, közgazdász hallgató
III. kerület

· 1 trackback

VárosÁlmaink #2

2008.09.26. 10:27 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: álom budapesti fidelitas városálom városálom2010

24 éve születtem bele ebbe a városba, nem bántam meg, sok fantasztikus élmény köt ide. De a Budapesten élő fiataloknak - velem együtt - van egy közös kívánságunk: több rendezett park várjon minket a suli után, ebédszünetben, egy pénteki séta közben és a szombati mozi előtt. Hogy bármelyik padra le merjünk ülni, csak ennyi.

Gellért, joghallgató
XI. kerület

VárosÁlmaink #1

2008.09.26. 09:23 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: álom budapesti fidelitas városálom városálom2010

Nekem leginkább a parkok, zöld területek, sportpályák hiányoznak Budapestről. Jó lenne, ha több olyan hely lenne itt a városban, ahová az emberek kijárhatnak futni, biciklizni, görkorcsolyázni, vagy egyszerűen csak leülni egy padra és olvasni vagy beszélgetni.

Lilla
27 éves, közgazdász
III. kerület

A Budapesti Fidelitas álmai

2008.09.26. 09:05 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: álom budapesti fidelitas városálom városálom2010

A konferenciát, mi Budapesti Fidelitas, azért szervezzük, h legyen egy szakmai koncepciónk Budapest fejlődési lehetőségeiről, kívánatos irányáról. Ennek ellenére sokunk fejében már most is van egy kép, h milyen Budapestet szeretnénk. Ezért az elkövetkező napokban egy-egy rövid posttal, pár mondatos véleménnyel jelentkezni fog vmelyik kerületi tisztségviselőnk, h ő maga milyen Budapestet álmodik...

Interjú: dr. Csanádi Csaba

2008.09.26. 08:52 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú városálom városálom2010 közlekedés környezetvédelem csanádi csaba

Interjú: Gerendai Károly

2008.09.26. 08:49 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú kultúra gerendai károly városálom városálom2010

Interjú: Miklóssy Endre

2008.09.25. 19:34 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú urbanisztika városálom városálom2010 miklóssy endre

Interjú: Vitézy Dávid

2008.09.25. 19:33 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú városálom városálom2010 vitézy dávid közlekedés környezetvédelem

Interjú: dr. Schneller István

2008.09.25. 19:31 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú urbanisztika városálom városálom2010 schneller istván

Interjú: Molnár Mária

2008.09.25. 19:29 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú kultúra városálom városálom2010 molnár mária

Interjú: Lukács András

2008.09.25. 19:27 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú városálom városálom2010 lukács andrás közlekedés környezetvédelem

· 1 trackback

Interjú: Lányi András

2008.09.25. 19:25 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú lányi andrás városálom városálom2010 közlekedés környezetvédelem

Interjú: Illés Zoltán

2008.09.25. 19:21 | adler | Szólj hozzá!

Címkék: interjú illés zoltán városálom városálom2010 közlekedés környezetvédelem

süti beállítások módosítása